Első őszi klubnapunkat megtartottuk, melynek házigazdája Heiman Péter volt.
A kötetlen beszélgetések, a nyári élménybeszámolók után, megkezdődött a program.
Első előadónk Galánfi Csaba – nem első alkalommal volt köreinkben – most is elgondolkodtató témát választott, nevezetesen, hogy „Milyen jövő vár ránk?”
A közel egy órás előadásában, kutatásaival alátámasztva bemutatta nekünk, hogy az elkövetkezendő évtizedekben, milyen jövő vár ránk. Nem utolsó sorban gyermekeinkre, unokáinkra.  Elmondta, hogy mindenki életében vannak nehézségek, szomorú időszakok, de mindezeken túl kell tenni magunkat, mely egy kihívás is számunkra!
Befejezésképen egy motivációs idézettel zárta előadását; Teszem, amit lehet, ott, ahol vagyok, azzal, amim van.
Majd szünet után, Heiman Péter egy nem mindennapi utazásra, Ázsiába „repítette” a társaságot!
Tavasszal Szingapúrban és Malajziában jártak Ágival. Utazásukat Péter, fotókkal illusztrált élménybeszámolóval mutatta be nekünk.

Elmondhatjuk, hogy mindkét program színes és nagyon érdekes volt!
Befejezésképen Sziva Miklós beszámolt arról, hogy a hagyományokhoz híven az idén is két SZISZKI-ben tanuló diákot jutalmazott az OMNYE, kiváló tanulmányi eredményeikért.

 

Kőszegi Zsuzsanna/Novák Ferenc

 
2024.október 1 Ezüst Évek OMNYE klubnap

További képek