- év első klubnapunk rendkívüli taggyűléssel kezdődött, melynek egyetlen napirendi pontja volt, az Alapszabály módosítása. Határozatképes volt a tagság létszáma, egyhangúlag megszavaztuk, hogy az Egyesület tisztségviselői korlátlan időre választhatók.
Klubnapunkon két előadást hallhattunk. Első részében Tolvaj Gábor, mint házigazda (is) érdekfeszítő előadásában melyet választott – az egy óra is kevés volt rá – „Dávid – Bibliai történet, királyság, bűnök, reneszánsz szobrok és képek. Melyik az igazi Dávid? A barokk Dávid szobrok és festmények nagyon mások.” hallgattuk végig.
Gábor, most is bizonyította nagy művészettörténeti tudását, figyelemfelkeltő volt ahogy beszélt az általa választott témáról, nem engedte, hogy figyelmünk elkalandozzon!
Szünet után második előadónk Tehenics István volt. „Élet és Munka külföldön” első részében Louisiana – New Orleans, majd Lake Charles.
Pisti élménybeszámolója szintén magával ragadó volt. Elöljáróban megtudtuk, hogyan kezdődött a kiválasztása a külföldi pályafutása/munkája. Az első állomás Louisiana államba érkezése, új ismeretségek, barátságok, élmények, nehézségek, mindnyájan érdeklődve hallgattuk! Folytatásban Szlovákia majd Katar egy későbbi időpontban lesz megtartva. Várjuk a folytatást!