2780 km busszal – villamossal – vonattal – hajóval – és ehhez még a napi 10-15 ezer lépéses városnéző gyaloglások… egyszóval meg kellett dolgozni a felejthetetlen élményekért…de megérte.
Május 24-én indult útnak a 47 fős vidám társaság. Az első napi 1010 km-es etap – sósrudak, pogácsák, unikum és pálinkák kóstoltatásával – három óránkénti pihenőkkel és az elmaradhatatlan szlovén trojanei fánkos kitérővel 13 órát vett igénybe.
Bakos Bertalan (Berci) idegenvezető, aki immár harmadik úton volt kísérőnk, gondoskodott a tájhoz, régióhoz kapcsolódó szellemi muníciókról. Volt szó a Balaton természetrajzáról, a Pó-síkságnak az olasz élelmiszer-gazdaságban betöltött szerepén át a páduai és bolognai egyetemekről, Marconi találmányairól. De arról is, hogy itt „tilos” a tésztát késsel összevágni, a pizzára ananászt rakni vagy ketchup-ot önteni. Megtudtuk, hogy Toszkánát 800-évig etruszkok lakták. Felvilágosodottabbak voltak a rómaiaknál. Gazdag építészetük volt, például ők alkalmazták épületeiken először a boltívet, sőt a vízvezeték is etruszk találmány. Hozzájuk köthető az szőlő és az olajfák telepítése is.
Másnap, első igazi kirándulásunk Pisaba és Luccaba vezetett. Fotók százai igazolják, hogy a levegőben mi is megállítottuk a pisai ferde torony dőlését és hosszú sétát megtéve eljutottunk az Arno folyó partján az olasz nemzeti hős: Garibaldi szobrához. Lucca egy erődváros tele templomokkal, tornyokkal, palotákkal, ami a XII. századtól 650 évig fennálló, a Velenceivel rivalizáló köztársaság székhelye volt. A nap zárásaként egy vidéki gazdánál „borkóstoltunk”.
Harmadik nap. 300 km-es buszozás és két nagyszerű, egymástól gyökeresen eltérő, de jellegzetesen toszkán város: Siena, illetve San Gimignano meglátogatása volt a program. Előbbit – Berci közléséből is tudhatóan a rómaiak, az utóbbit (mert hegytetőre épült) az etruszkok alapították. Szavakkal alig leírható élmény volt mindkettő.
A negyedik napi utunk Firenzébe, a reneszánsz fővárosába vezetett. A városközpontba vagy tizenöt megálló után, villamossal jutottunk. Az olaszok a várost „La bella” (a szép) jelzővel illetik. Ám nekünk még annál is szebbnek tetszett. Átvágva a turisták hadain elénk tárult a Dóm, a keresztelőkápolna keleti paradicsomi kapuja, majd a városháza, a Neptun-szökőkúttal és Michelangelo Dávidja. Az Uffizi képtár mellett elhaladva jutottunk el az aranyboltok sokaságát magában foglaló Ponte Vecchio-hoz. Végül a Santa Croce (Szent kereszt) templomot, benne – Rossini, Machiavelli, Michelangelo, Galilei – síremlékeit is megnéztük. Este, szálláshelyünkön köszöntöttük a születésnapos Vighné Katit.
A hazautazás előtti napunk: Cinque Terre annak a partszakasznak a neve, ahová a part magas szikláiba kapaszkodva öt falu települt. Ebből kettőt, Monterossot és Manarolát kerestük fel. A látvány Amalfit idézte. Vissza, La Speziába hajóval jutottunk.
Másnap korán reggel indultunk, ekkor már „csak” 1010 km volt hazáig…
Összeállította: Buda Dénes
Fotók: Novák Kőszegi Zsuzsanna
